Olcsó repülőjegy

 

2015. Augusztus 17.

Tippek és információk:


Ha olcsó  repülőjegy foglaláson töri a fejét, akkor azt jóval időben, már hónapokkal korábban érdemes lefoglalnia. A repülőtársaságok a jegyek árait napról napra változtatják és  azokat mindig úgy határozzák meg, hogy már mennyi jegyet adtak el a keresett repülőgépre. Minél kevesebb  az üres hely a repülőn, annál magasabb árat kell fizetnünk.

Jó tudni, hogy ha legalább minimum fél évvel korábban vagy akár  még korábban előre el tudjuk dönteni az utazásunkat és még kicsit rugalmasak is vagyunk,  foglaljuk le  azonnal  a repülőjegyet. Azonban a  légitársaságok elővételi akciókat  3-4 hónappal korábban is  meghirdethetnek.


Milyen hosszú az utazás?

A kedvező  árat az is döntően befolyásolja, ha a  hétvégét is  (például egy szombat éjszakát)  is a meglátogatott helyszínen töltünk, de ha egy tengerentúli  úticélt választunk,  akkor a jó ár eléréséhez   akár 7-14 éjszaka ott töltése is szükséges lehet.


Utazás a főszezonon kívül

Olcsóbb a repülőjegy, ha nem pont  a csúcsszezonban kíván utazni.  A nyári és a karácsony-újévi időszakok számítanak fő szezonnak, (pl. Húsvét, az Egyesült Államokban Hálaadás),  de olyan események is mint nagy konferenciák, Olimpia vagy Forma 1.

Ilyenkor a repülőgépek nem csak nagyon zsúfoltak, mert nagy tömeg utazik, de a jegyek is nagyon drágák, ezért inkább válasszunk csendesebb időszakot a repüléshez.


Persze ezt a szabályt  nem mindig érdemes betartani, hisz ha családjával egy távoli országban a megérdemelt pihenését kívánja eltölteni és ott a főszezonon kívül épp monszun eső esik vagy a tájfun fúj, akkor a legkedvezőbb repülőjegy kiválasztása csak az olcsóság miatt nem ajánlatos.


Rugalmas útiterv

Ha repülőjegy foglalás történik, érdemes rugalmas indulási és érkezési időpontot, plusz 1-2-3 napot választani, mert nagy  eltérés lehet a megajánlott árban. Nagyon frekventált  indulási időpontok  a péntek délután és a szombat reggel, ezért a repülőjegy ára csak drágább lehet,  ezért érdemes a hétköznapokra is koncentrálni.


A légitársaságok repülőjegy akcióiról  kérdezzen tőlünk!


Rugalmas feltételű repülőjegy helyett kötött, de olcsó jegy


Ha nem ragaszkodik egy módosítható dátumú repülőjegy vásárlásához és  meg tudja hosszabbítani az ott tartózkodását egy szombat éjszakával,  akkor jelentősen olcsóbb  lehet repülőjegy foglalás.


Bécsi és pozsonyi indulás

Ha nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden áron csak Budapestről szálljon  fel a gépe, hanem elutazik Pozsonyba vagy Bécsbe, akkor az odautazás és annak költsége ellenére is spórolhat sokat. Online foglalási rendszerünk is felajánlja a Budapesten kívüli indulást is.

 

Gyermekkedvezmény
Kétéves kor alatt a kisgyermekek ingyen utazhatnak egy velük utazó felnőtt ölében.
Külön ülés foglalása esetén természetesen díj fizetendő.
A 2-12  éves korú gyermekek számára kedvezményes  repülőjegy vásárolható a légitársaságoknál.

Ifjúsági kedvezményes repülőjegy
12-25 éves közötti utasok  számára ifjúsági kedvezményes repülőjegy is foglalható.  Az ilyen jegyek a felnőtt repülőjegyhez képest olcsóbbak, de az utazásukat, az  indulást és érkezést  rugalmasan kell  szervezniük.   A korkedvezményhez nem szükséges nemzetközi diákigazolvány.

Olcsó repülőjegy tanároknak, diákoknak

A diákoknak és tanároknak is lehetséges olcsó, de rugalmas feltételű repülőjegy foglalása.

Kérje segítségünket!

Velünk biztonságban utazik!



http://twinstravel.hu/hu/repulojegy

 

Segíthetünk?

TWINS Travel Service Kft.

Ügyvezető/tulajdonos: Turcsányi Andrea

Telephely:Budapest, Rákóczi u. 70.

Székhely: 1205 Budapest, Rákóczi u. 70.

Telefonszám: 061-283-7579

Mobil: 0630-949-5013

Faxszám: 061-283-7579

WhatsApp: +36 30 94 95 013

E-mail:office@twinstravel.hu

Facebook:TWINS Travel Hungary

google maps