Szakértelem és megbízhatóság a céges utaztatás alapja

 

2017. Április 10.

Egy német gyógynövényeket felvásárló cég igazgatója feleségével és gyerekeivel érkezett a magyarországi Forma 1-es futamra. Ez jó alkalmat kínált arra, hogy meghívja az egyik indiai VIP partnerét családjával, töltsenek pár napot Budapesten.

 

A futam előtt két nappal már megérkeztek az indiai vállalkozás tulajdonosának felnőtt gyermekei, akik szintén a cégben dolgoztak, mivel a két fél több közös programot, valamint egy Gundelben eltöltött vacsorát is szerveztek együtt. A Forma-1-es futam utolsó napján, a Grand Prix-n az itt tartózkodó vendégek már reggel kimentek a verseny helyszínére, azonban az indiai cégvezető, a családfő, valamint annak felesége csak délelőtt 11 órakor érkezett meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2-es termináljára.

 

A TWINS Travel belföldi utazásszervező cég kapta a feladatot, hogy a vendégeket a repülőtérről érkezés után azonnal a Forma 1-re szállítsa. Fontos kitételként jelentkezett, hogy időben oda kellett érkezniük a 14 órakor kezdődő versenyre.

 

Mintegy egy órával a repülőgép érkezése előtt telefonált a német igazgató a céges utazás szervezésével foglalkozó TWINS Travelnek, miszerint az indiai partner gyermekei most meséltek neki arról, hogy édesapjuk annyira szereti a helikoptereket, hogy az asztalán több modell is helyet kapott. Ezért a német üzletember azt találta ki, milyen nagyszerű lenne, ha a partnerét azzal tudná meglepni, hogy azonnal a leszállás után a repülőtérről őt és feleségét egy helikopter szállítaná a Forma 1-re.

 

Az ötlet kitűnőnek bizonyult, hiszen azon a napon – mint ahogy általában a Forma-1 ideje alatt – elképesztő meleg volt Budapesten. A TWINS Travel, a céges utaztatások specialistája még a repülőgép érkezése előtt 1 órával, tehát a repülő még a levegőben volt, amikor el tudta érni azt a céget telefonon, amelyiknek engedélye volt a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján helikopterrel leszállnia.

 

Ennek eredményeképpen amikor a vendégek megérkeztek Budapestre, autóval átszállították az egyes terminálra, ahol a pilóta személyesen várta őket a repülőtéren. Elkísérte az utasokat a helikopterhez, kaptak két behűtött jéghideg nagy ásványvizet és perceken belül már repültek is tovább. A kiemelt figyelmet érdemlő üzleti partnereket így 8 perc alatt, szó szerint céljukhoz repítették. A Forma 1-en a leszálláskor egy VIP Mercedes várta az indiaiakat és ahogy illik, a VIP Gold tribünhöz érkeztek. A kiváló gondolatnak és a TWINS Travel céges utaztatási szakértelmének köszönhetően így nem kellett a VIP vendégeknek a kánikulai melegben araszolniuk és gyötrődniük az autópályán. Az indiaiak számára ez az akció nagy meglepetés és öröm volt, de persze minden szereplőnek is nagy izgalom és végül happy end, hisz volt ebben néhány rizikófaktor is.

 

A német és az indiai üzletember egyaránt nagyon elégedett volt a megoldással, és nagy sikerélmény volt a TWINS Travel, mint céges utazásokat szervező utazási iroda számára egyaránt.

 

A történetből egyértelműen kiderül, hogy lényeges a megbízott utazási iroda 30 éves tapasztalata, szakértelme és kapcsolatrendszere. Persze csak akkor, ha Ön is sikereket akar! Céges utazását ne bízza a véletlenre, bízzon meg profit!

Forrás: http://kazuar.hu/szakertelem-es-megbizhatosag-a-ceges-utaztatas-alapja/#

 

Ask for our offer

TWINS Travel Service Ltd.

Managing Director/Owner: Andrea Turcsányi

Address:Budapest, Rákóczi u. 70.

1205 Budapest, HUNGARY

Phone number: +361 283 75 79

Fax number: +361 283 75 79

Emergency number/WhatsApp Number: +36 30 94 95 013

E-mail: office@twinstravel.hu

Facebook: TWINS Travel Hungary

google maps